B(alu)LOG

Novák Katalin államtitkár.

Megkérdezték. Válaszolt.
Ahogy kell. Ahogy kötelező. Mer’ így várják el.
De valószínűleg, így is gondolja.
Az igaz ugyan, hogy a kérdés a „gender studies”-ról szólt, ő pedig valamiért buzizni kezdett, de hát van ilyen – ez jut róla eszébe. 
Mint Mórickának.
Bár Móricka nem államtitkár.
Még… (Rezsibiztos azé’ má’ lehetne.)

Tehát, Novák Katalin szerint, a gender studies „túl van tolva” mert…
„Vannak jó szándékú meleg emberek, akik csak nyugalomban szeretnének élni, és van egy kisebb, de nagyon hangos csoport, amelynek tagjai pedig folyamatosan provokálnak.”
Megnyugtató, szinte könnyekig megható, hogy a nem heteroszexuálisokat nem mind tartja aljasnak az államtitkár asszony, elismeri, hogy akadnak üdítő kivételek. A folyamatos provokációt én nem látom és akik erről beszélnek, azok sem említenek semmi konkrétumot. Pedig a hangos és folyamatos provokáció, csak feltűnt volna már...

„Maradjunk a józan ész talaján!”
Remek ötlet, díjazom! Maradjunk!

„Egy kisfiú igenis különbözik egy kislánytól, vannak fiús és lányos dolgok, természetes és szerethető különbségek a két nem között.”
Egyetértek. Mint ahogy mindenki. Amit nem értek, az az, hogy jön ez ide. Netán valaki azt állítja, hogy nem különböznek a férfi és női nemi szervek? Meggyőződésem, hogy e különbségek valóban szerethetőek: a heteroszexuális nők ezeket igen csak szeretik a férfiakban, a heteroszexuális férfiak pedig a nőkben. De tovább megyek: a meleg férfiak is e különbségek miatt szeretik a férfiakat, a leszbikusok pedig a nőket. Akkor most mi is a probléma?

„Vannak férfiak és nők, és csak az ő kapcsolatukból tudnak gyermekek születni.”
Elámulok, ahogy feltárul előttem a bölcsesség eme kimeríthetetlen tárháza! Az államtitkár asszony már azt is tudja, ami az általános iskolai biológia tankönyvekben is megtalálható: a hímivarsejt termékenyíti meg a petesejtet. És? Mi köze van ennek a homoszexualitáshoz? És az egésznek mi köze van az államtitkárhoz? Illetve, mi köze van ehhez az államtitkárnak?

„Ha ezeket a nyilvánvaló igazságokat ma valaki kimondja, rögtön homofóbiát kiáltanak. Ez nonszensz.”
Hát az. Az lenne, ha igaz lenne. De senki nem kiált erre homofóbiát. Arra mondják, hogy homofób, aki ezeket a dolgokat olyan aspektusban említi, mint az államtitkár asszony, emberként különbséget téve a heteroszexuálisok és nem heteroszexuálisok között, kétségbe vonva az alapvető emberi jogokat.

„Számos olyan társadalmi problémát és kisebbségi élethelyzetet tudnék megnevezni, amelyek nem kerülnek annyira fókuszba, mint a szexuális orientáció.”
Én is. A különbség kettőnk közt az, hogy én meg is nevezem őket. Lépten nyomon szóba hozom, felhívom rájuk a figyelmet és saját szerény eszközeimmel igyekszem tenni is azért, hogy e társadalmi problémákon enyhítsünk. Hogy áll ezzel az államtitkár asszony? Biztos figyelmetlen voltam, ezért nem láttam sehol, amikor tenni is kellett valamit a kisebbségekért...

„A jelentőségéhez képest felülreprezentált ez a probléma. Mondjuk ki, hazánkban stabil és kiterjedt jogai vannak a melegeknek, ami nagyon helyes.”
Nos a probléma „felülreprezentáltsága”, úgy tűnik ízlés dolga: egy homofóbnak nyilván felülreprezentált, egy nem heteroszexuálisnak pedig nyilván nem. És nem bánom, mondjuk ki, hogy stabil és kiterjedt jogaik vannak (ravaszul kikerülte az azonos jogokra utaló kifejezéseket a kis huncut!), de ha kimondjuk, akkor az úgy is lesz? Vagy csak hajtogatjuk, mer' asz'onták, hogy ezt kell mondani?

„Nevetséges, hogy folyamatosan defenzívában kell lennünk, holott egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar emberek toleránsak, nálunk mindenki a saját vallási és szexuális meggyőződése alapján élhet, ezt senki sem korlátozza.”
Tényleg nevetséges. Mármint az, amit az államtitkár asszony összevissza hadovál. Illetve nem nevetséges - rendkívül kínos. Egyrészt kiderül belőle, hogy az államtitkár asszony nincs igazán birtokában az anyanyelvének (mondjuk az interjút készítő újságíró és az olvasószerkesztő - jó, tudom, hogy manapság olyan má' nincs is - sincs), másrészt büszkén világgá kürtöli tudatlanságát, járatlanságát és tanulatlanságát, ami a témát illeti. Bevallom, hallottam már meggyőződéses jobb-, vagy baloldali gondolkodásról, meggyőződéses kommunistákról, sőt pláne nácikról (általában belőlük lettek aztán a meggyőződéses kommunisták, később a meggyőződéses fideszesek), de szexuális meggyőződésről most hallok először. Szégyen, nem szégyen, de el kell ismernem, hogy nem hogy meggyőződéses homoszexuálist, de meggyőződéses heteroszexuálist sem láttam még soha. Ómájgád! Már ki se merek térni a vallási meggyőződésre, ami valószínűleg a vallásos meggyőződésből kreált jelentés nélküli szóösszetétel. Az hogy az államtitkár asszony szerint, egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar emberek toleránsak nem lep meg. Mi mást mondana? Hogy a kormánypropagandának és gyűlöletkampánynak köszönhetően, idegengyűlölet fortyog kishazánk minden zugában? Hogy roma honfitársainkat kirekesztik az oktatásból, nem jutnak munkához, nem adnak nekik bérbe lakást, mert sötétebb a bőrük? Hogy alapvető emberi jogok szexuális orientáció alapján válogatva, egyszerűen „nem járnak” mindenkinek, hogy a melegeket látens homoszexuális „buziverők” zaklatják, akik aztán otthon, a telefonjukkal felvett bűncselekményüket nézegetve maszturbálnak?
Tatárszentgyörgy?
Őcsény?
Mi mást mondhatna, mint hogy „egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar emberek toleránsak”?
Honnan jött ez a nő? Ez az államtitkár?
És hova tart és mit csinál?
Miért kellett megkérdezni?
Miért érezte úgy, hogy válaszolnia kell? Hogy így kell válaszolnia?

 Hol élek…?