Magyar vagyok.

Magyarországon születtem, itt élek azóta is, ahogy a felmenőim is. Ide gyökeresedtem.

Számban érzem Berzsenyi sorainak más nyelven visszaadhatatlan zamatát, a bőrömön bizsereg minden balatoni nyaralás emléke, szememben és szívemben őrzöm az Őrség tájának nyugodt szépségét, szabad levegőjét, véremben lüktetnek a budapesti éjszakák, felkavar Bartók muzsikájának mindentudása.

Néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor...

Zsidó lettem.
Persze, az is voltam. Vagy nem. Vagyis igen, csak ez éppen nem volt érdekes. Nem volt különleges jelentősége, nem gondoltam rá. Persze, tudtam, hogy nincs nagyapám. Aztán azt is megtudtam, hogy miért. Később azt is megtudtam, hogy a nagymamámnak nincsenek rokonai. Vér szerinti rokonai. Egy se. Sajnáltam. Mint a többi magyar családot, ahol hasonló dolgok történtek. Sok ilyen magyar család van.
Volt.

Zsidó családok lettek.

Magyar vagyok. Szenvedélyesen szeretem, élvezem az anyanyelvem. Annyira az életem része, hogy belőle élek. Használom, forgatom, mondom, óvom, játszom vele. Ezen a nyelven tudom kifejezni az örömöm, vagy ha valami bánt. Magyarul beszélgetek a barátaimmal, magyarul álmodom és torkomban dobogó szívvel, magyarul vallok szerelmet.

Mások is magyarul szólnak hozzám.

Magyarul mondják, amit gondolnak.

Magyarul mondják, hogy zsidó vagyok.

Ők magyarok.

Magyarországon születtek, itt élnek azóta is, ahogy a felmenőik is. Ide gyökeresedtek. Itthon vannak.

És engem befogadtak.
Ők.

Akik itt születtek.

Engem, aki itt születtem.

És sokan vannak, akik szintén magyarok, de nem hajtogatják folyton, hogy azok. Csak azok. Valamiért nem gondolják, hogy ez érdem. Mármint magyarnak lenni. Hiszen nem tettek érte semmit. Nekik csak úgy, egyszerűen természetes, hogy magyarok. Hiszen Magyarországon születtek, itt élnek azóta is, ahogy a felmenőik is. Ide gyökeresedtek.

Néha lábukhoz térdepel egy-egy bokor.

Ők azt hiszik, magyar vagyok.
Én is azt hiszem.

De én ezt nem tudhatom. Mert zsidó vagyok.

Ahogy ezt mondják nekem. Magyarul. Egyre gyakrabban.

Tulajdonképpen mázlim van. Mert lehetnék cigány is. Aki Magyarországon született, itt él azóta is, ahogy a felmenői is. Ide gyökeresedett. Akkor már születésem óta mondták volna nekem magyarul, hogy cigány vagyok. És lopok és nem akarok dolgozni és koszos is vagyok és csak a gyerekcsináláshoz értek.

De még az is jobb lenne, mint a családomat féltve, mentve, háború elől menekülni.

És ideérni...

Magyarországra.