(Közhelyes elmélkedés, egy meglehetősen lélekromboló életszakasz után... végén...
vége felé.)
Nem lehet permanens boldogtalanságban élni. Veszélyes: hozzá lehet szokni!
Ki kell lépni belőle, meg kell szabadulni tőle – a boldogtalanságtól, illetve a helyzettől, ami azt okozza. (Pfff... Milyen könnyű ezt mondani!)
Az élet túl rövid ahhoz, hogy boldogtalanul töltsd.
A boldogtalanság – hiány.
A boldogság hiánya, mondhatnánk. Azaz a teljesség hiánya, önmagunk hiánya.
Amikor tudjuk, hogy létezik valami, aminek érintőlegesen a részei is vagyunk, de ami nélkülünk is teljes. Vagyis mégsem vagyunk a része.
Például:
Nem vagy része a munkádnak. Teszed a dolgod, de nincs közöd hozzá.
Nem vagy része a párod életének. Van, létezik melletted, de nem téged lát, amikor rád néz, hanem valakit, aki az ő párja, saját magát látja és téged, mint kiegészítőt.
Nem vagy része a saját életednek. Élsz, olyan vagy, amilyen, de mások nem azt látják, hanem azt, amit mutatsz magadról.
És miért mutatsz magadról – ki többé, ki kevésbé – más képet? Mert meg akarsz felelni. Másoknak. Azoknak, akiknek a képet mutatod, mert azt feltételezed, hogy ezt várják el tőled.
Mégis mit várnának, ha ezt mutatod és nem önmagad?
(Kép forrása: martidergisi.com)
Ugye milyen kényelmetlen? Szinte bűntudatod van, amikor nem olyan vagy, ahogy feltételezed, hogy elvárják tőled, hanem „csak” olyan, amilyen valójában. Emiatt aztán már akkor sem érzed jól magad, amikor önmagad vagy. Mert ezt csak te tudod magadról. Mert ezt nem mutatod meg. Mert nem ezt várják, gondolod. Akkor ez biztos nem is jó. Mégis ilyen vagy. Ezek szerint nem vagy jó? Te érzed, hogy nincs veled baj, de mégis... Boldogtalan vagy a világ miatt. Boldogtalan vagy magad miatt. Mert nem vagy boldog magaddal.
Hagyd az egészet a bús picsába!
Tedd teljessé az életed azzal, hogy hagyod, hogy teljes legyen. Hogy mások kedvéért (vagy tőlük való félelmedben), nem vágsz le belőle, nem hagysz ki belőle részeket. Úgy teszed magad láthatóvá, ahogy vagy. És akkor nem fognak hiányozni a kis kihagyott, eldugott, elrejtett részletek. Teljes leszel. És nem okozhatsz vele csalódást. Hidd el, így sem szeret mindenki. Pedig nem is ismernek, hisz annyit látnak belőled, amennyit mutatsz. Amennyit azért mutatsz, mert azt hiszed arra kíváncsiak. Na, ezzel már okozhatsz csalódást! Egyszer, itt vagy ott, kikandikál a valódi önmagadból valami, amit eddig elrejtettél, eltitkoltál – azok szemében, akik elől eltitkoltad ez már csalódásra adhat okot. Míg ha kezdettől fogva téged látnak, akkor vagy téged szeretnek, vagy téged nem szeretnek, de semmiképpen sem azt a képet, amit alakítasz, amit mutatsz magadról.
Teljes leszel.
Te leszel.
Megszűnik a szorongás. Megszűnik a hiány. Fellélegezhetsz: üdv, a valóságban, az igazi világban, az általad teremtett „igazság-világban”. Egyszerűbb minden és könnyebb. Még hibázhatsz is: a hibáid is te vagy.
És ha már nem hiányzol magadnak, nem leszel boldogtalan. (Na jó, ez így túl egyszerű lenne: nem leszel emiatt boldogtalan és könnyebben tudsz változtatni a másfajta boldogtalanság kiváltó okain.)
Ha valami nem tesz boldoggá, változtass rajta, vagy lépj ki belőle. Az élet túl rövid, nem engedheted meg magadnak, hogy boldogtalanul töltsd.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.