Időnként írok. Mint mindenki.
Néha rábukkanok rég elfeledett agymenéseimre, szösszeneteimre, hangulat foszlányokra.
Sok közülük viszont eltűnt, végleg elveszett. Most megpróbálom összegyűjteni a maradékot, hátha később még fontos lehet.
Keresés
Friss topikok
Bánfi Bence:
Igen. Ez olyan dolog amikor a politikai vírusok letarolnak mindent és hullákat hagynak maguk után.... (2020.07.01. 21:32)...
Gyönyörű vallomás!
És mindig így vagyunk, ha szeretünk. Azt hisszük, hogy... És ez benne a szép, a megélhető. Hogy akkorák az érzelmek, amikről mindig azt hisszük, hogy nem lehet tovább fokozni, megtaláltuk Őt, aki ki- és betölti majd a napjainkat - és talán - életünket.
De nem így van.
Mellénk szegődik valaki, és ez vagy rövid, vagy hosszabb időre történik. Mindig aszerint, tudunk-e fejlődni szellemileg, vagy sem, szükség van-e arra a másikra, vagy sem. Ezért kell tudni elengedni is, bármennyire is fájó. Mert ő nem a miénk, és mi nem vagyunk az övé. Előbb-utóbb jönni fog valaki, akit majd újra elfogadsz, szeretsz, lángolsz és rajongsz érte, aki viszontszeret - lehet, megint csak egy darabig.
De csak az a fontos, kedves Balu, hogy van. Hogy téged akar majd. Téged szeret. S hogy Te is szerethetsz és adhatsz magadból. Ez az örök körforgás része. Mert a boldogság csak pillanatokban létezik, és szerencsés az, aki ezeket a pillanatokat el tudja csípni, és meg tudja élni. Még sok ilyet kívánok neked, Te tiszta lelkű fiú!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pepin sógor 2014.09.01. 15:13:35
És mindig így vagyunk, ha szeretünk. Azt hisszük, hogy... És ez benne a szép, a megélhető. Hogy akkorák az érzelmek, amikről mindig azt hisszük, hogy nem lehet tovább fokozni, megtaláltuk Őt, aki ki- és betölti majd a napjainkat - és talán - életünket.
De nem így van.
Mellénk szegődik valaki, és ez vagy rövid, vagy hosszabb időre történik. Mindig aszerint, tudunk-e fejlődni szellemileg, vagy sem, szükség van-e arra a másikra, vagy sem. Ezért kell tudni elengedni is, bármennyire is fájó. Mert ő nem a miénk, és mi nem vagyunk az övé. Előbb-utóbb jönni fog valaki, akit majd újra elfogadsz, szeretsz, lángolsz és rajongsz érte, aki viszontszeret - lehet, megint csak egy darabig.
De csak az a fontos, kedves Balu, hogy van. Hogy téged akar majd. Téged szeret. S hogy Te is szerethetsz és adhatsz magadból. Ez az örök körforgás része. Mert a boldogság csak pillanatokban létezik, és szerencsés az, aki ezeket a pillanatokat el tudja csípni, és meg tudja élni. Még sok ilyet kívánok neked, Te tiszta lelkű fiú!