Érinthetetlenek.
Tényleg?
Érinthetetlenek.
Meddig?
Érinthetetlenek.
Legalábbis úgy viselkednek. Annyira, hogy maguk is elhiszik, hogy azok.
Annyira elhiszik, hogy azzal már másokkal is elhitetik. Sokan el is hiszik.
És ezzel valóban érinthetetlenekké válnak.
Úgy tűnik.
Érinthetetlennek hiszik magukat. Mások érinthetetlennek hiszik őket.
Hiszik magukat. Hiszik őket.
Hisznek bennük. Hisznek nekik.
És addig érinthetetlenek.
Aki érinthetetlennek hiszi magát, az bizony elszokott az érintéstől.
Aki érinthetetlennek hiszi magát, azt váratlanul éri, amikor mégis megérintik.
Amikor kiderül, hogy mégsem érinthetetlen. Amikor már nem hisznek benne, neki.
Aki érinthetetlennek hiszi magát, az elszokott az érintéstől – aki elszokott az érintéstől, az sokkal erősebben érzi, amikor mégis megérintik. Erősebbnek érzi az első érintést.
Különösen, ha ököllel érintik meg először az „érinthetetlent”.
Pláne, ha sok ököl érinti.
Egyszerre.
Nem szeretném, hogy így legyen.
De azt sem, hogy legyenek érinthetetlenek.
Vagy olyanok, akik annak hiszik magukat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.