Már megszoktam, hogy az utóbbi időben minden kiesik a kezemből.
Reggel, előbb a kávézaccal terítem be a konyhát, majd ennek a tetejére kerül, a mancsomból kajánul a földre penderülő dobozból, a darált kávé, végül alaposan meglocsolom a frissen főtt feketével az egészet. Ilyenkor persze kezdhetek mindent elölről, mert annyi kávé nem maradt, hogy elkezdhessem a napot. Poharakat már nem mosogatok, mert amint egy szép tiszta lesz, az rögtön megreped vagy eltörik. (Ha törik, akkor rögtön vérben ázik minden és egy darabig égnek emelt karral mászkálok, ami nem túl kényelmes, ha csak reped, az jó, mert akkor csak a következő használatkor szabdalom vele szanaszét a számat.) 
De ma nagyon büszke voltam magamra: kezdve azzal, hogy majdnem normálisan felkeltem (mostanában inkább a kanapén heverve töltöm a napot, amibe az hoz némi változatosságot, ha este bebotorkálok a hálószobába, ahol aztán az ágyon fekszem tovább), időre elkészültem és még dolgozni is elmentem (tegnap ez sem jött össze) sőt, munkából hazafelé bementem a boltba vásárolni! Nem igazán volt tervem, hogy mit vegyek, de tulajdonképpen mindegy is volt, mert hetek óta csak csapvizet tartok otthon, tehát semmi sem lehet fölösleges, ami a boltból a hűtőbe kerül.
Otthon aztán, erőre kapva az új képességemtől, teljesen felpörögtem: brokkolit főztem! Hogy miért vettem brokkolit, ha tejet, kenyeret, vajat és hasonlókat nem, azt nem érdemes firtatni. Egyszerűen olyan rémesen büszke voltam arra, hogy képes voltam bemenni egy boltba, hogy arra már nem maradt energiám, hogy egy percig is odafigyeljek rá, mit rakok a kosaramba. Találtam még ezt-azt a zacskóban és összedobtam valami dresszinget is, amivel majd a főtt zöldséget meglocsolom. Dagadt a kebelem a büszkeségtől, mint a mosogatómból a szennyes edény halom. Nem zavartattam magam a rendetlenségtől, a mosogatnivalótól, elkészültem – fogtam a kész művet, hogy betegyem a frigóba.
A következő pillanatban brokkoli és öntet egyvelege borította be a járólapot, a csempét és a hűtőszekrényt, kívül-belül. Eltartott egy darabig, amíg fel-, és kitakarítottam. (Na, a patyolattisztaságtól még így is messze van!)
Visszaköltöztem a kanapéra.
És éppen azon morfondírozok, hogy kávét kéne főzni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.