Időnként írok. Mint mindenki.
Néha rábukkanok rég elfeledett agymenéseimre, szösszeneteimre, hangulat foszlányokra.
Sok közülük viszont eltűnt, végleg elveszett. Most megpróbálom összegyűjteni a maradékot, hátha később még fontos lehet.
Keresés
Friss topikok
Bánfi Bence:
Igen. Ez olyan dolog amikor a politikai vírusok letarolnak mindent és hullákat hagynak maguk után.... (2020.07.01. 21:32)...
Ne mondd nekem, hogy „engedd el!” Nem kötöm, nem is kötöttem magamhoz soha. De ha kell, ki is mondom: szabad vagy, elengedlek! Tessék, elengedtem. Nem a személy elengedésével van gondom. Hanem a hozzá kapcsolódó, körülötte forgó gondolatokkal. Meg persze, hogy az érzelmekkel is. És ne mondd nekem, hogy „engedd el!”, mert nemhogy elengedem, de elűzöm, kergetem, elverem, elrugdosom magamtól őket – mégis lesunyt fejjel, behúzott farokkal lopakodnak utánam folyton. A nyomomban vannak. Ha megállok, megtorpannak. És nekilendülnek, ha indulok. Meg se kell fordulnom, a tarkómon érzem, hogy ott vannak. A hozzá kapcsolódó gondolatok és érzelmek létezésének állandó tudatával élek. Ne mondd nekem, hogy „engedd el!” – ők nem engednek engem. És nélkülük nem tudok megszabadulni tőlük.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.