Vágyak árnyát kutatva, lesve,
Vérdoboló vakságba esve,
Vágyra vágyni,
Semmit se várva és mindenről lekésve,
Vágyva, belesimulni egy ölelésbe...
Jöhet bármi!
Bőrömön bizseregve érzem,
Ahogy forrón elönt a szégyen...
A félelmem
Nyüszít és remény után kutat az elmém:
Az olvadó ölelést megérdemelném?
Megérdemlem...?
Ki vagyok én, hogy vágyra vágyjak?
Hogy törpeként magasba hágjak?
Így elégek...
De jó lesz, ha megszűnik a lázas lárma,
És ha végre elmúlik a vágy a vágyra
Végleg...
végleg...
2012. május 20.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.