Formálódom, kopok, ahogy
Lassacskán farag az élet,
Megsebezve, mégis inkább
Kíváncsi vagyok – nem félek.
Aprólékos, lassú munka,
A szerszám finoman halad,
Por-forgács pereg, s csak néha
Hasad egy-egy nagyobb darab.
Fáj, de dédelgetem a kínt:
A kés a formát adja meg,
Összeszorítom a fogam,
A lélek bőr alatt remeg.
Ahogy csiszolódik évek
Alatt és puhul a kéreg,
Ott a szikkadt lélek-mélyben
Úgy leszek egyre keményebb.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.