Időnként írok. Mint mindenki.
Néha rábukkanok rég elfeledett agymenéseimre, szösszeneteimre, hangulat foszlányokra.
Sok közülük viszont eltűnt, végleg elveszett. Most megpróbálom összegyűjteni a maradékot, hátha később még fontos lehet.
Keresés
Friss topikok
Bánfi Bence:
Igen. Ez olyan dolog amikor a politikai vírusok letarolnak mindent és hullákat hagynak maguk után.... (2020.07.01. 21:32)...
Korábban valaki tüzet gyújtott. Évszázadokon át lobogott a láng. Nagy pusztítás után ellobbant végül.
Bár el nem aludt.
Parázslik folyton a hamu alatt. Sokan újra szítanák a tüzet, sokan szeretnék végleg eloltani.
Akadnak, akik körbe állják a parazsat. Első pillantásra úgy tűnhet, vigyáznak, nehogy tovább terjedve, kitörjön és mindent felégessen. Óvják a többieket. Mert az ő felelősségük, hogy ne essenek mások újra, a fellángoló, régi tűz martalékává. Valójában azonban őrzik a parazsat, el ne aludjon, időnként felfújt képpel szítják és gyönyörködnek forrón vibráló vörös színében. Aztán közelebb hívnak másokat, akik sokat hallottak a régi tűzről és nagyon szeretnék, ha újra lobogna. Kis gyutacsokat adnak a kezükbe és megmutatják, hol izzik még a parázs, hol tudják fellobbantani és tovább vinni a régi lángot. És ők viszik. Újra ég a tűz. Az a régi. Mert sosem hamvadt el.
És most a parázs őrzői felháborodottan kiabálni kezdenek: „Ki gyújtott itt tüzet?! Ég a tűz, vigyázzatok!” És gyönyörködve nézik a lobogó, régi lángnyelveket.
A holokauszt magyar magyarországi áldozatainak emléknapja van. A Miniszterelnökség „aggasztóan erősödő antiszemitizmusról” adott ki közleményt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.