B(alu)LOG

És nem veszi észre, hogy milyen mélységesen megalázó, ahogy beszél!
Azt hiszi, hogy ő az „európai jófiú”, hiszen „elfogadja” a nők egyenjogúságát. Ebből persze, rögtön kiderül, hogy nem veszi természetesnek, magától értetődőnek, de mert annyira jófej, ezért hajlandó elfogadni. „Tudomásul veszi”, hogy úgy „kell viselkednie”, mint egy kulturált europernek, ezért hajlandó egyenjogúnak „tekinteni” a nőket. Ugyan tisztában van vele, hogy nem azok, de mivel „úgy kell viselkednie”, ezért ezt „tudomásul veszi” és annak „tekinti” őket. Sőt, valamivel több tiszteletet is ad nekik, mint amennyi „kijár”.
Miért is? És mennyi „jár”? És ezt ki határozza meg?
Mer’ hogy ő egy ilyen fasza csávó, aki tudja, hogy grammra mennyi tisztelet jár és ennek ellenére, nagylelkűen többet is ad. Na most, én vagy tisztelek valakit, vagy nem. Nem elhatározás kérdése, hogy jobban tiszteljem, mint amennyire valójában teszem. Ugyanis akkor csak eljátszom, azt hazudom, hisz’ valójában úgy érzem, hogy ennyi azért mégsem járna neki. (Arról nem beszélve, hogy a tiszteletet általában kiérdemlik – persze, erről sem tudhat sokat az, aki úgy érzi, hogy neki „jár”.) Ebből egyértelműen kiderül, hogy fogalma sincs, mit jelent a tisztelet szó.
Ööö… ebből is.
Meg egész élete minden megnyilvánulásából.

Kétféle kép él benne a tiszteletről.
Az egyik, amikor nőnapon, kamerák előtt leszalad a konyhába az asszonyokhoz – akiknek ugye, ott a helye – és virágot ad nekik (amit udvartartása, szálra pontosan kiszámolva bekészít neki a vázába, hogy onnan spontán kirángathassa), hisz szépen teljesítik feladatukat és ügyelnek rá, hogy ő éhen ne halljon. Vagy amikor boldog-boldogtalannak, aki szoknyát hord, a szájához rántja a kezét, hogy összenyálazza. (Véletlenül sem ő hajol a hölgy kacsója fölé. Jó’vanna, szegénynek nem volt gyerekszobája. Görög Ibolyát pedig nem pótolták hasonló szakértelmű emberrel, aki még a suttyókat is meg tudja tanítani néhány alapvető illemszabályra.)
A másik, amire azt hiszi, hogy tisztelet, szintén egyértelműen mutatja, hogy nincs tisztában a szó jelentésével. Ugyanis összetéveszti a félelemmel. Elég csak a saját apjához, vagy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinhoz való viszonyát néznünk.

Meg van róla győződve, hogy tudja, mit jelent ez a szó. És igyekszik annak megfelelően viselkedni, vagy legalábbis eljátszani, hogy annak megfelelően viselkedik. Mármint annak megfelelően, amit számára jelent a tisztelet. Ez pedig elképesztően kínos.

Orbán Viktor tisztelet ad a nőnek, az európai kultúra jegyében: „Látod drágám, mennyire tisztellek? Most majdnem olyan vagy, mint én. Vegyek neked valami szép, csillogó ékszert, vagy szeretnél egy csinos rucit, amiben tetszeni fogsz nekem?"
Nem mutatnánk nagyobb tiszteletet, ha az egyenjogúságról nem csak beszélnénk, hanem törvénybe is foglalnánk? Ha a parlamentben nem arról esne szó, hogy az unokák szülése a nagypapinak az igazi feladat, hanem magától értetődő lenne az azonos munkáért járó azonos jövedelem? Ha lenne törvény a családon belüli erőszakra, ami feleslegessé is válna, mert nem lenne családon belüli erőszak?
Mit kapnak ehelyett a nők? Nagyképű, suttyó, pökhendi, lekezelő „dicséretet”.

Nem tehetek róla, de erről az jut eszembe, amikor egy barátnőmnek, körülbelül harminc éve, azt mondta egy másik barátnőm:
„Nahát, te ki vagy sminkelve?! Különben… nem rossz: így kevésbé gonosz az arcod.”