Immáron három éve, hogy Kerényi Imre megfogalmazta a nertársi sajtó eszmeiségét. Akkor ugyan volt egy kis hőzöngés, de valójában mindenki nevetségesnek érezte, az ötvenes évek párt direkciói alapján megfogalmazott előírásokat. És különben is, csak egyetlen folyóiratra vonatkozik, gondoltuk. Majd kiderült, hogy ezek az irányelvek uralják a teljes közmédiát. Aztán a párt, a haverok és megalkuvó, gerinctelen s… talpnyalóik kitartó munkával, szépen bekebelezték szinte a teljes médiapiacot. És döbbenten látjuk, hogyan itatta át a harcos hurráoptimizmus, gyűlöletteli, agresszív hazugsággal a magyar sajtót. Most, három év után, nosztalgikusan felidézem a kötelezően követendő alapelveket. (Az idézetek nem mindenütt az eredeti sorrendben követik egymást, de a tartalmukon nem változtattam, csupán az eredeti szöveg szerkezetlogikai extrémitásán próbáltam javítani.)
„Válasszanak műfajt, terjedelmet és adjanak képeket is. A lenti leírás rigorózus, de ne rettenjünk el. Csak kikalapált gazdálkodás és kicsiszolt forma segítségével épülhet szellemi templom, melynek oltárain minden szerző a maga legjobb liturgiáját mutatja be.”
„Híveink sorvezetőre vágynak. Követendő mintára. Szerzőink felvállalják e szerepet. Vezetik az olvasót. És egymást is. Minden cikk felett a szerző megnyerő fotója áll, alatta személyes adat. Példák: Martonyi János külügyminiszter, Melocco Miklós szobrász. A szerzők cikkeiket oldalpárokba, oldalpárba, oldalba, illetve hasábba szerkesztve és felképezve adják le. Javallott házi könyvtáraink képeinek és az általunk készített felvételek használata. A szorgalmas méhecskéről készített kép szép és jogtiszta. Ha ikergyermekeink születtek, jöhet róluk a mobiltelefonon készített felvétel.”
„A főszerkesztő és a munkára jelentkező újságírók listát készítenek a sztárolandó személyiségekről. S jönnek sorban jeleseink: Cserpes, Lázár testvérek, Ákos, Nemeskürty, Batyu, Román Sándor, stb.”
„A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, a Vár 25 elnevezésű felújítási terven munkálkodó Potzner úr, a káptalantóti kertészmérnök asszony, a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is.”
„Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. (Ezt annyira sikerült komolyan venni, amennyire maga az „irányelvek” megfogalmazója gondolta. Lásd: „Most mi jövünk!”) Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót. Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom. Ellenfelem jól szólalt meg. Megírom és megdicsérem. A Magyar Krónika szerzői szellemi életünk meghatározó személyiségei. Akikből nem önbizalomhiány árad, hanem derű, hit és szakmaiság.”
Szakmaiság… Na, igen.
Nem véleményezem – a szöveg és az elmúlt évek önmagukért beszélnek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.