B(alu)LOG

A milliomosnő látogatása ez esetben nem Dürrenmatt műve, hanem a valóság. A Heti Válasz oldalain tett látogatást, no nem Clara Zachanassaian, hanem Schmidt Mária. Sorait olvasva, Dürrenmatt hősnője maga a kegyelem, szeretet és emberség. A magyar örökösnő cikkének címe: "A múlt fogságában" és kétséget sem hagy affelől, hogy ebben a fogdában ő a smasszer. 

A cikk eleje nem más, mint pártpolitikai seggnyalás, a „ballib” oldal mocskolása fensőbbséges, pökhendi stílusban. Egy értelmes, tanult embertől ez a hangvétel és mondanivaló elég kínos, no de ha szánalmassá akarja tenni magát, ám lelke rajta. Engem különben sem érdekel maga a politika. Ha nem említené a 2014-es választásokat és nem nevesítene személyeket, pártokat, akkor akár azt is hihetnénk, hogy az időről időre ideológiát váltó, elveihez nem különösebben ragaszkodó jobboldalról szedi le a keresztvizet. A „megmondóemberek”, a „kánont állító csapat emblematikus alakjai” és a „tévedhetetlenek” leírása tökéletesen ábrázolja a jelenlegi kormánypártokat. Tulajdonképpen ilyen szempontból még szórakoztató is. Amit konkrétan az ellenzéknek ró fel: „nem pusztán nem értik a XXI. századot, de végérvényesen be is zárták magukat abba a ’68-as gondolati- és értékvilágba, amelynek szavatossága réges-rég lejárt” – a „68-as gondolati- és értékvilág” eszmeiségének lényege, egy igazságosabb világ megteremtése és bizony igazsága vagyon az örökösnőnek: a kormány szempontjából ez valóban nem kívánatos. Pattognak a mondatok, hatásos, hangzatos szóösszetételek, valós tartalom és tények nélkül: „Olyan elvtelen kompromisszumot kényszerítettek a baloldal akkor még életképesnek tűnő pártjára, az MSZP-re, mely végképp ellehetetlenítette a párt megújulási folyamatát.” Hogy mire gondol konkrétan, azt a homályban hagyja, de hát elég is az a néhány jól hangzó szó a hangulatkeltéshez, mindenféle tény, adat, tartalom már fölöslegesen zavaró tényező. (Megemlíti ugyan a baloldal összefogását, de hát arra éppen nem jellemző, hogy a szocialisták kompromisszumot kötöttek volna – el is vesztették a választást. Csúnyán.) Ennél több szót nem is kívánok a politikára vesztegetni – pártsemleges civilként nem véletlenül nem csatlakoztam egyetlen politikai tömörüléshez sem, egyiket sem tudnám teljes mellszélességgel felvállalni. (De attól még szórakoztatónak találom, amikor valaki egy „komoly publicisztikában” a kormánypártok alapvető tulajdonságaival ruházza fel az ellenzéket és ezért ostorozza őket. :D )

 És akkor aztán végre következik egy címmel ellátott komoly passzus: „A történelem nem vallás.” Hurrá! Erre vártam! Ráadásul ez az ő valódi szakterülete. Belevetem hát magam az olvasásba. Kicsit csalódott vagyok, látva a „ballibezés” folytatását, legszívesebben rászólnék: „Ereszd már Floki, a lábtörlőt!” Valami tényleges információt is csöpögtethetne, ha már ilyen hosszú cikket szentel a témának, de még egy darabig csócsálja ugyanazt, ugyanúgy, hosszan és semmitmondón, mint eddig. Morogva tartja a foga közt, ragaszkodik hozzá, mint Floki ahhoz a nyomorult lábtörlőhöz. Ám végül megtörik jég: „A múlt azonban csak akkor kínál támpontot a jelen és a jövő kérdéseivel kapcsolatban, ha képesek vagyunk arra, hogy elfogulatlanul, lehetőleg előítélet-mentesen tanulmányozzuk.” Igen! Igen, igen, igen! Nagy igazság! Nem tudom, honnan származik, de jó szöveg! És szöveg szintjén komolyan is gondolja a történész asszony, csak a jelentéstartalom zavarja. No, de azon már gyakorlottan emelkedik felül. Egy kis – úgy látszik már írásjelek helyett is használt – „ballib értelmiségi” köpködés után szinte önmagát inti józanságra: „A történész nem vetítheti rá a múltra kora ideológiai sémáit, és nem szemlélheti a jelenkor érzékenységével a múlt történeteit.” Aztán még háromig sem számolunk és elkezdi rávetíteni a múltra korunk ideológiai sémáit és a jelenlegi rezsimnek megfelelő, kissé fasisztoid érzékenységgel szemléli és szemlélteti a múlt történeteit. Mindezt olyan nagyvonalúan ellentmondva saját szavainak, hogy az embernek könny gyűlik a szemébe a meghatottságtól, ilyen bravúros zsonglőr mutatvány láttán.

Gyors hazugsággal indít a Szabadság téren készülő allegorikus giccsel kapcsolatban, mondván, az ellenzők a német megszállás tényét tagadják. Ez ugyanis, abban a formában, ahogy ő állítja, soha nem hangzott el. Való igaz, hogy a tiltakozók többször is hangoztatták, hogy a náci német csapatok nem lerohanták az országot, agresszív, ellenséges módon, hanem mint a fasizmust szívvel-lélekkel támogató magyar kormány szövetségesei vonultak be hazánkba, de a megszállás tényét soha nem tagadták. Ezután nagy ívű ecsetvonásokkal lazán összemossa az ’56-ban hazánkban tevékenykedő szovjet csapatokat a ’44-es német sereggel, megcélozva az önálló gondolkodásra korlátozottan képes, gyermeki szinten lévő réteget a „Pistike még nagyobb intőt kapott a suliban, mint én!” stílussal védekezve és egyben támadva. Majd alantasnak titulálja a tiltakozókat azért, amit ő maga adott mások szájába. Ügyes! Bár nincs köze se a történelemhez, se az elfogulatlansághoz, se az igazsághoz, se a tisztességhez. Viszont elkészült egy újabb flekkel.

Következik a „Tettesek és áldozatok” című opusz. Egy vállrándítással elintézi a gyilkosok és áldozatok összemosását, hiszen megesik az ilyen, nem kell ebből ügyet csinálni, majd újra a szovjet csapatokat emlegeti. Kezd az az érzésem lenni, hogy azt próbálja elhitetni, hogy egy később, mások által elkövetett bűn, semmissé teszi az elődök korábbi bűnét. (Mintha fel kéne menteni egy gyilkost a vádak alól, mert később, más is brutális gyilkosságot követett el.) Arról beszél, hogy a téren a szovjet hősi emlékművet, azok tiszteletére is állították, akik asszonyokat erőszakoltak meg, kifosztották és terrorizálták az országot. Sajnálom, hogy nem néz utána mondandója valóságtartalmának, de minden bizonnyal nem volt ideje rá, vagy úgy gondolta, hogy igaz amit állít. De most kénytelen vagyok felvilágosítani, hogy a hősi halottak, akiknek az emlékművet állították, már nem érték meg azt az időt, amikor az általa emlegetett események megtörténtek: életüket adták országunk felszabadításáért. Így aztán a hölgy mondatai halott-gyalázó színezetűek. Az pedig nem éppen ízléses dolog. Számonkéri sértett orrfelhúzással, hogy az ellen az emlékmű ellen miért nem szerveznek flashmobot a tiltakozók. Hát, egyrészt ezért, másrészt azért, mert ugyanazoktól az emberektől nem lehet elvárni, hogy mindenért és mindennel szemben ők álljanak ki. Bár igyekeznek minden társadalmi igazságtalanság ellen fellépni, de ha valakinek gondja támad valamivel, ott áll előtte a lehetőség: tiltakozzon, „szervezzen flashmobot”, tüntetést… stb.! Ideje lenne eldönteni asszonyom, hogy a földbe akarja döngölni a demokraták e csoportját, vagy tőlük várja minden probléma megoldását. Néhány mondatban még rugdos egyet-kettőt a holokauszt áldozataiba, megfeledkezve arról, hogy a történelemhamisítás nem csak őket sérti, de éppen úgy meggyalázza a „másik oldal” hőseinek emlékét is, minden rosszat ’44. március 19-e utánra datálva, a náci németekre hárítva a felelősséget – a Don-kanyarba meghalni küldött 120-150 ezer magyar katona leszármazottait köpi arcon. Zsidó ügynek állítja be az allegorikus giccs elleni tiltakozást, holott minden alkalommal elhangzik a demonstrációkon, hogy ez nem zsidó-, cigány-, meleg ügy, nem kizárólag a holokausztról szól, nem a politikai üldözöttek ügye, hanem mindez együtt: össztársadalmi probléma. A történelem relativizálása bűn, bármilyen politikai oldal is próbálkozik vele! Látszik, hogy a történész asszonynak fogalma sincs mi folyik a téren, hiszen sértetten felrója, hogy a politikai kiállásukért elhurcoltak mártírságát meg sem említik, mintha az nem érne annyit. Megint hülyeségeket beszél, hazudik és hangulatot kelt! Minden egyes demonstráción megemlékeznek róluk! Viszont olyanokat nem mondanak, amiket ő állít, például ilyesmit: „Eltagadják a különbséget gyilkos és bűnsegéd között. Azt sugallva, hogy zsidó polgártársaink elhurcolásában és meggyilkolásában a nácik alárendelt szerepet játszottak, az igazi és egyedüli bűnösök a magyarok voltak.” Ez bizony nettó hazugság, ami már a rágalmazás és becsületsértés határát súrolja. Egyre inkább úgy érzem, hogy a következő publikációja előtt nem csak tájékozódnia kéne a szerzőnek, de nem ártana jogi képviselőjével is konzultálnia, nehogy szándékán kívül bűncselekményt kövessen el.

 Elhangzik ebben a passzusban néhány olyan mondat, ami oly mértékben gyalázatos, ízléstelen és hányingerkeltő, hogy nem áll szándékomban idézni, aki óhajtja, utánanézhet – a lényege az, hogy a Terror Háza vezetője ezzel kiírta magát a kulturált emberek közül. Ezután még egy kis gyűlölködő napi politizálgatás következik, amibe szintén nem szeretnék belefolyni, engem az egész cikk a történelemhamisítás szempontjából érdekel.

 Mindent egybevetve: Schmidt Mária ezt a cikket 1992 előtt nem hagyta volna szó nélkül, dühödt támadásba lendült volna, valódi érveket, valós tényeket és adatokat felsorakoztatva. 

Ma ő írja…

http://amultfogsagaban.blogspot.hu/